Shelter

Nincs leállás, csupán átmeneti csend

2020. április 16. 10:03 - Mooseman

Február óta ködbe burkolóztam és nem igen adtam életjeleket magamról, illetve a Blog sorsáról kapcsolatban. Ennek persze köze van a rendkívüli járványhelyzethez is, illetve hogy mindez munkaváltás közepette ütött be a Jávorember odújában. Mondanom sem kell, hogy mennyire felbolygatta a dolgokat és akkor a magánéletet meg sem említettem. Persze ez most nem kimagyarázás vagy saját magam mentegetőzése lenne és tovább folytatva a gondolat menetet ki is fejtem, hogy mi a kotta most Jávorfalván.

Jelenleg úgy néz ki, hogy van pár lehetőségem új szakmák felé nyitni, ami valamelyest az itteni munkásságomat érinti. Nem szeretnék előre inni a Jávorbőrére, szóval nem akarom elárulni a pontos dolgokat, de annyit megosztok veletek, hogy bőven kitudom élni az írásba vetett szenvedélyemet **kacsint,kacsint** . Temérdeknyi dolog van, ami rám vár, főleg a New World tartalmakat illetően, de ezekre sajnos most várnotok kell.

Addig is teszem a dolgom és a kényszer szabadidőmben pedig végre kiélvezhetem az évek során felhalmozott őrületes mennyiségű backlogomat.
Witcher 2 pipa, Dawn of War pipa, Gears 5 pipa, Warhammer online-ban kihúztunk egy karit, ez is pipa és még van pár cím, ami pontosan egy ilyen alkalomra várt, hogy végtelennek tűnő perceimet belefektethessem. Dark Souls 2 és Witcher 3 rátok gondolok.

Több szó, mint száz, a Blog természetesen nem áll le, csupán megújul. Testileg, lelkileg és remélhetőleg "szakmailag" is. Ha elfogadtok tőlem egy tanácsot.. ha nektek sincs most aktív munka és tengernyi az idő, ne felejtsetek el mozogni a megannyi film, könyv, játék és társas között. Nem sokára ismét találkozunk.

 

Őszinte hívetek,

A Jávorember

Szólj hozzá!

New World: Aeternum still awaits 2. Rész

2020. február 27. 18:21 - Mooseman

Továbbra is halad a játék fejlesztése és most már a külföldi orgánumok is betekintést nyerhettek az egy hete ismét elstartoló alfa tesztbe. A New World továbbra is kap hideget-meleget a közösségtől, de ez minket most nem érint, ezzel majd a lezárásban kívánok foglalkozni. Az előző részben betekintést nyerhettünk a játék eddig ismert alapjaiba, műfaji hovatartozásába és a combat rendszerébe. Amilyen a formám és szerencsém, egy napra az írás elkészülte után egy aktuális gameplay footage hagyta el a stúdió berkeit. Ebből a videóból kikövetkeztethető, hogy miként működik in-game a harc és a weapon mastery rendszer és még pár érdekes infó bújik meg a sorok képkockák között. Nem fogom most már átszerkeszteni az előző írást, ami történt megtörtén, akit érdekel tüzetesebben a fent említett változás, az a linken megteheti ez. Innen is köszönöm Ser Medieval gyors és szemfüles munkásságát.
A mai epizódban viszont a játék történetével és a frakciókkal fogunk foglalkozni, ezzel is mélyebbre ásva magunkat a nyúl üregébe.

A sziget alapjai

A játék a már említett Aeternum szigetén fog játszódni, ahol rengeteg kaland, kihívás na meg veszély leselkedik majd ránk. Az újonnan felfedezett földöntúli égtáj egy kísértet járta paradicsomhoz hasonló, a gyönyörű és festői táj minden sarkában veszély rejtőzködik. Egyedi és lenyűgöző pálya tervezést ígér nekünk az Amazon csapata. Törekedtek arra, hogy változatos legyen a térkép (ami a videókat és képeket elnézve nagyon jól sikerült) és hogy minden egyes domb egy új kalandot rejtsen.

nwdesign-shelterfromthestorm.pngNem hinném el, ha letagadná a designer team, hogy nem merített legalább egy kicsit a Witcherből. (Forrás: Redbull)

 

Nem sokat tudni még a sziget és a játék történetéről, ami a videókból és jelenlegi promó anyagokból kiderült, hogy nem mi leszünk az első felfedezők ezen a földrészen. Egy a trailerben felbukkanó sejtelmes női hang írja le a jó és rossz közötti harcot a sziget felett, azt hogy a paradicsomért vívott háború régóta zajlik. A bemutató végén megmutatja magát narrátorunk, akit vélhetően Isabella-nak hívnak és hát finoman szólva sem a jók táborát gyarapítja. Külön érdekesség, hogy az előrendeléshez külön bónuszként jár a titokzatos ellenség nyaklánca, ami a szörnyek ellen fog segítségünkre lenni.

Tovább
Szólj hozzá!

Már idén visszatérhetünk Balduran városába

2020. február 27. 11:31 - Mooseman

Nem csupán a Cyberpunk vagy az új Doom lesz az idei év igazi nagy durranása, ugyanis idén már játszható lesz a legendás RPG széria, a Baldur’s Gate következő része. A játék jó ideje fejlesztés alatt áll, a munkálatok a Divinity: Original Sin 2 megjelenése előtt már elkezdődtek. Nem kell most már sokat várnunk, mivel a Hasbro anyavállalata, a Wizard of the Coast’s lerántotta a leplet a játék korai hozzáférésének a dátumáról. A harmadik rész az év vége felé, early acces formájában lesz elérhető Steam-en.

A Larian Studios azt nyilatkozta, hogy az első gameplay videót a játékról február 27-én a PAX East játék-kulturális fesztiválon mutatják be, angol idő szerint este 20:30-kor.

A Hasbro jelenleg hét D&D játék fejlesztésén munkálkodik, ezek közül még idén a piacra szeretné dobni a Baldur’s Gate 3 és a Dark Alliance-t. A többi D&D játékot pedig folyamatosan, évente adják ki 2025-ig bezáróan.

A Larian stúdió alapítója és kreatív igazgatója, Swen Vincke még tavaly nyáron nyilatkozta azt az Eurogamer-nek, hogy a játék jó emberek kezében van, akik ízig-vérig oda vannak a Dungeons & Dragons szériáért. Elmondta még, hogy rengeteg olyan munkatársuk van, akiket nagyon beszívott ez a világ és akiknek a Baldur’s Gate volt az életük első RPG-je. Tehát mindent megfognak tenni, hogy eddigi munkásságuk legjobb játékát rakják le nekünk az asztalra. Nagyon komolyan veszik a munkát, hiába nem az eredeti fejlesztő csapat dolgozik már a játékon, meglepően fogjuk majd konstatálni, hogy ő szerintük mitől lesz jó egy RPG a mostani időkben.

Az alábbi linkre kattintva betekintést nyerhettek a színfalak mögé és megtudhatjuk, hogy miként dolgozik a Larian a játék fejlesztésén:

 

 

 

Ti mit szóltok hozzá? Mennyire várjátok a Forgotten Realms egy újabb fejezetét?

 

Forrás: Eurogamer

Szólj hozzá!

New World

2020. február 19. 19:47 - Mooseman

Aeternum Awaits 1. Rész

,Négy évvel ezelőtt röppentek fel az első pletykák, miszerint az Amazon úgy döntött, hogy komolyabban beszáll a játékiparba – korábban játék appokat csináltak. Méghozzá mindezt a fuldokló nehezen megmászható mmo-rpg zsanrában kívánja komolyabban megtenni. A játék a New World nevet kapta, amely egy alternatív, 17. századbeli fantasy világban játszódik. Az Aeternum névre keresztelt sziget, telis-tele van rejtélyekkel és legendákkal, ami arra vár, hogy felfedezzük és meghódítsuk. Mondhatni a játékosoknak kell kolonizálni a természetfelettivel megáldott földet. A marketing gépezet 2018 augusztusában kezdte el lassacskán csorgatni a képeket és videó részleteket a játékból. Még ennek az évnek októberén volt az első alpha test, mely felülmúlta a várakozásokat.


A beszámolók és footage-ek alapján jól sült el a teszt, alpha fázishoz képest nagyon egyben volt a program. Páran külön kiemelték, hogy simábban futott, mint mostani Early Acces vagy akár a késznek hazudott mondott játékok. A következő alpha test napjainkban ismét elindult és a beta phase április vége felé startol. Ezekre tudtok jelentkezni a hivatalos weboldalon (random választ ki a rendszer) vagy előrendeléssel automatikusan belépést nyertek csak a béta! tesztbe.
A játék maga május 20-án jelenik meg (ha addig nem tolják el), steam-en és amazon -on keresztül lehet megvásárolni. A New World steam-es kliensből fog majd futni, tehát csak PC-n lesz elérhető. Úgy tudni, hogy az amazon a grafika és a performance kimaxolása miatt, nem tervezi a konzol portot.

Tovább
Szólj hozzá!

Metro Exodus, az utolsó felvonás

2020. február 11. 09:24 - Mooseman

Sam's Story

The journey ends with Sam's story - ezzel a címmel jelent meg január 27-én a Metro hivatalos oldalán a hír, miszerint a Sam's Story lesz az utolsó kiegészítő/DLC az Exodushoz. A lezárás a mai napon (02.11) fog megjelenni, pontosan 16:00-kor, ami mellé a készítők egy új trailerrel is készültek. A premier természetesen megjelenéskor lesz elérhető, amit itt tudtok majd követni:

 

A lezárásban Sam úgy dönt, hogy hazautazik családjához az Egyesült Államokba, mely régi álma volt. Miután kiderült az alapjátékban, hogy Moszkva után is van élet, az álomból lassan elhatározás lett. A középpontban  Vlagyivosztok lesz, mely úgy néz ki, hogy rendesen megfogja izzasztani folyton viccelődő barátunkat. 

A játék Playstation 4, Xbox One, PC platformokra érkezik, Stadián is elérhető már. A lezárás örömére amúgy leárazták a játékot Epic Store-ben, érdemes lehet most behúzni a darabot, ha eddig kimaradt.

Írás várható róla.

 

Szólj hozzá!

The Long Dark

2020. február 10. 17:44 - Mooseman

Kanadából Kanadának, avagy Dante fehér pokla

Túlélés bármi áron, 1985 óta

 

Nagy utat tett meg survival zsáner, ami anno az akció játékok egy alfaja volt, mára már teljes értékű stílussá avanzsált. Pár évvel ezelőtt két kézzel kezdték el önteni ránk az új survi játékokat, ne lett volna hét bejelentés nélkül. Persze majdhogynem mindegyik indie fejlesztésű cím volt, és mára már vitatottan sokat is hígult, változott a műfaj. Mai napig tart a dömping, ugyan nem akkora mértékben, mint egy-két éve, de így is akad minden hónapban több olyan cím, ami elhagyta az Early Acces fázist, vagy éppen a semmiből próbál betörni, az amúgy eléggé telített piaci térre (elég csak felnézni steam-re).

wildernesscover_shelterfromthestorm.pngWilderness: A Survival Adventure volt az első survival játék, DOS és Mac OS rendszerekre érkezett.

 

Tovább
Szólj hozzá!

Dan Houser dobbantott

2020. február 05. 11:35 - Mooseman

A 2020-as év sem indult valami fényesen, a világ minden területéről hallhattunk vagy olvashattunk már olyan eseményekről, amik megrendítették a társadalmunk különböző rétegeit. Elég, ha csak az ausztráliai bozóttüzekre, az amerikai-iráni konfliktus kiújulására, Kobe elvesztésére vagy akár a Brit királyi családi drámára gondolok. Sajnos a játék ipar sem marad ki ebből a negatív spirálból, ugyanis Dan Houser elhagyja a Rockstar Games berkeit, melynek társalapítója és alelnöke volt. A céget testvérével, Sam Houser-rel karöltve alapították még 1998-ban.
A következő hónap márciusán hagyja maga mögött az ipar talán egyik legfontosabb hajóját, nem igen volt játék a cégnél, amiben ne lett volna benne a keze. Dolgozott társíróként, íróként, producerként és néha még szinkron színészként is közreműködött.

Balról-jobbra haladva: Sam Houser, Aaron Garbut, Dan Houser and Leslie Benzies, a  2014-es BAFTA Games Awards gálán.
(Forrás: Forbes)

 

 

Tovább
Szólj hozzá!

Helyzetjelentés a menedékből

2020. február 04. 12:02 - Mooseman

Charlie -echo - 21 lima jelentkezz vétel*

A viccet félretéve gondoltam megszólalok a blog sorsát illetően, ugyanis első ránézésre elég gyér és zavaros koncepciót alkot eddig. Sok a terv, sok az ötlet, amire még több játék és még kevesebb idő jut. A jövőre tekintettel pötyögnék most ide pár szót a továbbiakban, illetve, hogy miért is csendes az indulás.

A kép csupán illusztráció, a nem rég megjelent "Not for Broadcast" c. játékból.

Tovább
Szólj hozzá!

SWG Legends: Jedi Themepark, Rise of the Forgotten.

2020. január 28. 09:14 - Mooseman

Mindig boldogan tekintek az olyan hírekre, mikor egy rég feledésbe merült és vagy fanok által éltetett játék kap egy frissítést. A Star Wars Galaxies ugyan hivatalosan véget ért és egy hatalmas máig kiaknázatlan űrt hagyott maga után, a játék továbbra is él és néha virul. A hivatalos szerverek bezárása után a lelkes fanok saját, félhivatalos szervereikbe kezdtek bele, ami elhozta a Galaxies új korszakát.

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása